STREAMS
Ferenc Snétberger guitar
Markus Stockhausen trumpet, flugelhorn
2007
ENJA 9511
1. Változatok (8:26)
2. Obsession (7:18) 
3. Suche (1:25)
4. Suave (8:12)
5. Ear To Ear (5:08) 
6. Xenos (4:31) 
7. Strawberry Jam (5:44)
8. Hangolás (9:35) 
9. Rose (3:54)
10. Tonis Zirkus (3:33)
 
Sajtóközlemény:
Snétberger Ferenc , "zenei kozmopolita" (Die Welt), magyar zenészcsalád sarja. Már gyermekként tanult gitározni édesapjától, aki egyben első nagy példaképe is volt. Kezdetben a brazil zene, a jazz és Django Reinhardt gyakoroltak rá hatást. Tizenévesként klasszikus, majd jazzgitárt tanult a Bartók Béla Konzervatóriumban. Snétberger a kortárs gitárzene egyik legegyénibb képviselője - különleges, határokat nem ismerő virtuóz. 2002-ben szülővárosában, Salgótarjánban díszpolgárrá avatták, két évvel később a Magyar Köztársaság Érdemrendjével tüntették ki, 2005-ben pedig Liszt Ferenc-díjat kapott Budapesten. 
Markus Stockhausen , "egyedülálló trombitaművész" (The Times), korunk legsokoldalúbb zenészeinek egyike. A Kölni Zeneművészeti Főiskolán hallgatója volt, és mind a jazz, mind a kortárs, mind pedig a klasszikus zene területén egyformán otthon van. 25 éve dolgozik együtt intenzíven édesapjával, a zeneszerző Karlheinz Stockhausennel, aki számos művet írt számára. Markus Stockhausen nemzetközi szinten elismert szólista, improvizátor és zeneszerző. Munkája több mint 50 CD-n hallható Mauricio Kagel-től Dhafer Youssef-ig. 
Snétberger és Stockhausen a 90-es évek óta játszanak együtt, és első duett-felvételeiket Ferenc „For My People” című albumán mutatták be. Azóta is tovább dolgoznak teljesen egyedi stílusú duett-improvizációikon – tele dallamos találékonysággal, izgalmas ritmusokkal, klasszikus vonásokkal, technikai merészséggel és szilaj sziporkázással. Snétberger így nyilatkozott erről: "Markus olyasmiket hoz ki belőlem, amiket egyébként soha nem játszom. A kommunikációnak ez a közvetlen fajtája valami egészen rendkívüli." Stockhausen kiegészíti: "Mi így dolgozunk: ötletek, morfondírozgatás, lejegyzés. Közös folyamat, teljesen egyedi stílus. Eddigi életünk és az általunk kedvelt dolgok különbözőek – és ez így mégis kitűnően működik." „Streams“ CD-n található számok többsége tisztán kirajzolódó témákra vagy régebbi darabokra épül. "Hagyunk magunknak időt arra, hogy meghallgassuk egymást. Mindkettőnkre jellemző egy bizonyos szintű melankólia, így sok mindent hasonlóan érzünk", mondja Stockhausen. Az eredmény: tíz csodás darab tele szépséggel, örömmel és könnyekkel.
 
 
 

Snétberger | Anders Jormin | Joey Baron, guest: Matthieu Michel - Müpa Budapest Dec. 24

Snétberger | Anders Jormin | Joey Baron,  guest: Matthieu Michel - Müpa Budapest Dec. 24

SNÉTBERGER | FENYŐ | ORCHESTRA | MÜPA BUDAPEST | OCTOBER 24

SNÉTBERGER | FENYŐ  | ORCHESTRA | MÜPA BUDAPEST | OCTOBER 24

MÜPA BUDAPEST with Students | 2024 September 2

MÜPA BUDAPEST with Students  | 2024 September 2

Duo With Anders Jormin @ JazzFest Budapest | 2024 April 28

Duo With Anders Jormin @ JazzFest Budapest | 2024 April 28

SNÉTBERGER BRIDGES KONZERT MÜPA BUDAPEST 2021.10.21.

SNÉTBERGER BRIDGES KONZERT MÜPA BUDAPEST 2021.10.21.

GLB JAZZFESTIVAL ITALY | September 2016

GLB JAZZFESTIVAL ITALY | September 2016

BUDAPEST| BAKÁTS TÉRI TEMPLON | 2016-10-01

BUDAPEST| BAKÁTS TÉRI TEMPLON | 2016-10-01

TITOK ALBUM RELEASE TOUR OCT. 17

TITOK ALBUM RELEASE TOUR OCT. 17

FERENC SNÉTBERGER- TONY LAKATOS |  FRANKFURT AM MAIN | GETHSEMANEKIRCHE | NOVEMBER 17

FERENC SNÉTBERGER- TONY LAKATOS  |  FRANKFURT AM MAIN | GETHSEMANEKIRCHE | NOVEMBER 17

with CONCERT BUDAPEST & ANDRÁS KELLER AT PALACE OF ARTS IN BUDAPEST

with CONCERT BUDAPEST  & ANDRÁS KELLER  AT PALACE OF ARTS IN BUDAPEST

JTI TRIER JAZZ AWARD 2018

 JTI TRIER JAZZ AWARD 2018

Tehran | Festival SHOW OF HANDS | Septemeber 2018

Tehran | Festival SHOW OF HANDS  | Septemeber 2018

MOSCOW | TCHAIKOWSKY CONSERVATORY | OCTOBER 2018

MOSCOW | TCHAIKOWSKY CONSERVATORY  | OCTOBER 2018

Hamburg | Elbphilharmonie | Trio feat. Anders Jormin Joey baron | Febr. 19

Hamburg | Elbphilharmonie | Trio feat. Anders Jormin  Joey baron | Febr. 19

Budapest | Liszt Academy | Oct. 19 with Arild Andersen & Markus Stockhausen

Budapest | Liszt Academy | Oct. 19 with Arild Andersen & Markus Stockhausen

Zsidó Kulturális Fesztivál 2015

Zsidó Kulturális Fesztivál 2015

Liszt Ferenc Kamara Zenekaral I Nemzeti Szinház I 2015

Liszt Ferenc Kamara Zenekaral I  Nemzeti Szinház I 2015

Eszterházi Vigasságok I Snétberger Quartet I vendégei Tony Lakatos I Michel Godard I 2015

Eszterházi Vigasságok I Snétberger Quartet I  vendégei Tony Lakatos I  Michel Godard I 2015

Snétberger I Anders I Baron I Liszt Academy 2015

Snétberger I Anders I Baron I  Liszt Academy  2015

Budapest I zeneakadémia I Snétberger Quartet I Markus Stockhausen 2014

Budapest I zeneakadémia I Snétberger Quartet I Markus Stockhausen  2014

Pécs I Kodály Központ I Quartet & Michel Godard I 2014

Pécs I Kodály Központ I Quartet & Michel Godard I 2014

Open Air I Summer I 2014

Open Air I Summer  I 2014

Liszt Academy 2013

Liszt Academy 2013

Richard Bonaval, Pecs, Kodaly Központ, 2013

 Richard Bonaval, Pecs, Kodaly Központ, 2013

Berlin, Philharmonie, KMS, Nádor Vonosnégyesel, 2010

Berlin, Philharmonie,  KMS, Nádor Vonosnégyesel, 2010

BOBBY MCFERRINEL | VESZPRÉMFEST 2005

BOBBY MCFERRINEL  | VESZPRÉMFEST 2005

WITH FRIENDS | LISZT ACADEMY 2006

WITH FRIENDS | LISZT ACADEMY 2006

TRIÓ NOMAD | FEAT. ARILD ANDERSEN & PAOLO | VESZPREMFEST 2005

TRIÓ NOMAD | FEAT. ARILD ANDERSEN & PAOLO |  VESZPREMFEST 2005

Berlin 1988 © Gyula Traumberger

Berlin 1988 © Gyula Traumberger