BUDAPEST | MOMKULT | GET CLOSER CONCERTS | NEW DATE
SNÉTBERGER TRIÓ | TITOK | LEMEZBEMUTATÓ KONCERT
Snétberger Ferenc (akusztikus gitár), Anders Jormin (bőgő), Joey Baron (dob)
Snétberger Ferenc Kossuth- és Liszt-díjas gitárművész, a hátrányos helyzetű gyerekek zenei képzésével foglalkozó Snétberger Zenei Tehetség Központ alapítója.
Zenéje szerteágazó gyökerekkel rendelkezik, organikusan egyesítve a roma és latin-amerikai hagyományt a jazz és a klasszikus zene hatásaival. A 2015-ben Oslóban rögzített, s a rangos ECM kiadónál 2017 áprilisában megjelent Titok című album esetében ennél is erőteljesebben nyilvánul meg a sokszínűség, ugyanis a trió másik két tagja is karizmatikus zenész, különböző zenei területeket képvisel.

Az albumon Anders Jormin svéd nagybőgős az improvizáció-pedagógia mestere, és a kubai, illetve mozambiki népzene szakértője, valamint Joey Baron hamisítatlan, amerikai dobos legenda játszik együtt a legendás magyar zenésszel.
A három muzsikus tökéletes összhangban játszik együtt, s mivel az új lemezen a melodikus improvizációk vannak túlsúlyban, a közönség a gitár és a bőgő énekelt dialógusát hallgathatja, melyhez érzékeny ritmikai hátteret kínálnak a dobok.

Snétberger Ferenc – akusztikus gitár
Anders Jormin – bőgő
Joey Baron – dob
2022. január 24. (hétfő) | 20:00
Koncertek - ©Liszt Academy | Tuba Zoltan

©Liszt Academy | Tuba Zoltan

Leírás
Kritikák
TITOK Ferenc Snétbrger | Anders Jormin | Joey Baron

„Amikor magyar jazzről esik szó, Snétberger lemezeit nyugodtan meg lehet mutatni bárkinek, mert ugyanaz a lélek mélyére hatoló érzés kerít hatalmába, mint Bartók zenéjét hallgatva. Belülről jön, az elválaszthatatlan kulturális kötődések a félreismerhetetlen hangzásvilágban testesülnek meg, és a szintó-roma származásig visszanyúló szálakkal körbefont zenei egység fájdalmas szépséggel árulkodik arról, kik is vagyunk mi itt Európa közepén.”...
» élet és irodalom | Végső Zoltán

A „Titok” 13 dalról lebbenti fel a fátylat, amelyek kivétel nélkül Snétberger Ferenc kompozíciói. Számomra az album hangulatát a címadó „Titok” mellett, a „Fairytale” („Tündérmese”), és az „Álom” jellemzi leginkább. Persze nagyon nehéz feladat volna csak egyet-kettőt kiragadni a repertoárból, hiszen úgy épülnek egymásra a szerzemények, mint a tökéletesen összeillesztett téglák, egy pompás palota falait alkotva. A fent említett „bittersweet feeling”-en kívül áthatja -talán a Húsvét miatt jutott eszembe- a Hit, Remény és Szeretet. Ha hívő hallgatja, megerősíti hitében, ha ateista, felhívja figyelmét, mennyi szépség van világunkban a kézzel fogható, materiális dolgokon kívül.
Ekkora szívvel-lélekkel nagyon, de nagyon kevesen játszanak hangszerükön, mint Snétberger Ferenc! Ha már ECM, a szaxofonos fenoménhoz, Jan Garbarek-hez tudom hasonlítani. Mindketten azt az ajándékot kapták Istentől, vagy a Sorstól, hogy egy hang lejátszása után azonnal megismerhetőek és összetéveszthetetlenek! Jóleső borzongás fut végig az emberen, miközben füleibe jutnak a mesés hangok, hogy aztán egész testét bejárják, átmelegítsék.
Egyetlen hiányérzetem van a „Titok”-kal kapcsolatban. A címadó szám mindössze 2 perc 18 másodpercig tart, pedig úgy vélem/érzem, még lehetett/kellett volna fokozni a kissé free-be hajló, lüktető, repetitív darabot. Adódik a poén: titok számomra, hogy miért ilyen rövidke a „Titok”...
Egy új ECM lemez, melynek „főhőse, és még címe is magyar, ráadásul világszínvonalú, „ezt mindenképpen hallani kell” kategóriájú zenei anyag! Hallgassuk!
» JazzMa | Gáspár Káróly
További információ
Térkép
Galéria

Snétberger | Anders Jormin | Joey Baron, guest: Matthieu Michel - Müpa Budapest Dec. 24

Snétberger | Anders Jormin | Joey Baron,  guest: Matthieu Michel - Müpa Budapest Dec. 24

SNÉTBERGER | FENYŐ | ORCHESTRA | MÜPA BUDAPEST | OCTOBER 24

SNÉTBERGER | FENYŐ  | ORCHESTRA | MÜPA BUDAPEST | OCTOBER 24

MÜPA BUDAPEST with Students | 2024 September 2

MÜPA BUDAPEST with Students  | 2024 September 2

Duo With Anders Jormin @ JazzFest Budapest | 2024 April 28

Duo With Anders Jormin @ JazzFest Budapest | 2024 April 28

SNÉTBERGER BRIDGES KONZERT MÜPA BUDAPEST 2021.10.21.

SNÉTBERGER BRIDGES KONZERT MÜPA BUDAPEST 2021.10.21.

GLB JAZZFESTIVAL ITALY | September 2016

GLB JAZZFESTIVAL ITALY | September 2016

BUDAPEST| BAKÁTS TÉRI TEMPLON | 2016-10-01

BUDAPEST| BAKÁTS TÉRI TEMPLON | 2016-10-01

TITOK ALBUM RELEASE TOUR OCT. 17

TITOK ALBUM RELEASE TOUR OCT. 17

FERENC SNÉTBERGER- TONY LAKATOS |  FRANKFURT AM MAIN | GETHSEMANEKIRCHE | NOVEMBER 17

FERENC SNÉTBERGER- TONY LAKATOS  |  FRANKFURT AM MAIN | GETHSEMANEKIRCHE | NOVEMBER 17

with CONCERT BUDAPEST & ANDRÁS KELLER AT PALACE OF ARTS IN BUDAPEST

with CONCERT BUDAPEST  & ANDRÁS KELLER  AT PALACE OF ARTS IN BUDAPEST

JTI TRIER JAZZ AWARD 2018

 JTI TRIER JAZZ AWARD 2018

Tehran | Festival SHOW OF HANDS | Septemeber 2018

Tehran | Festival SHOW OF HANDS  | Septemeber 2018

MOSCOW | TCHAIKOWSKY CONSERVATORY | OCTOBER 2018

MOSCOW | TCHAIKOWSKY CONSERVATORY  | OCTOBER 2018

Hamburg | Elbphilharmonie | Trio feat. Anders Jormin Joey baron | Febr. 19

Hamburg | Elbphilharmonie | Trio feat. Anders Jormin  Joey baron | Febr. 19

Budapest | Liszt Academy | Oct. 19 with Arild Andersen & Markus Stockhausen

Budapest | Liszt Academy | Oct. 19 with Arild Andersen & Markus Stockhausen

Zsidó Kulturális Fesztivál 2015

Zsidó Kulturális Fesztivál 2015

Liszt Ferenc Kamara Zenekaral I Nemzeti Szinház I 2015

Liszt Ferenc Kamara Zenekaral I  Nemzeti Szinház I 2015

Eszterházi Vigasságok I Snétberger Quartet I vendégei Tony Lakatos I Michel Godard I 2015

Eszterházi Vigasságok I Snétberger Quartet I  vendégei Tony Lakatos I  Michel Godard I 2015

Snétberger I Anders I Baron I Liszt Academy 2015

Snétberger I Anders I Baron I  Liszt Academy  2015

Budapest I zeneakadémia I Snétberger Quartet I Markus Stockhausen 2014

Budapest I zeneakadémia I Snétberger Quartet I Markus Stockhausen  2014

Pécs I Kodály Központ I Quartet & Michel Godard I 2014

Pécs I Kodály Központ I Quartet & Michel Godard I 2014

Open Air I Summer I 2014

Open Air I Summer  I 2014

Liszt Academy 2013

Liszt Academy 2013

Richard Bonaval, Pecs, Kodaly Központ, 2013

 Richard Bonaval, Pecs, Kodaly Központ, 2013

Berlin, Philharmonie, KMS, Nádor Vonosnégyesel, 2010

Berlin, Philharmonie,  KMS, Nádor Vonosnégyesel, 2010

BOBBY MCFERRINEL | VESZPRÉMFEST 2005

BOBBY MCFERRINEL  | VESZPRÉMFEST 2005

WITH FRIENDS | LISZT ACADEMY 2006

WITH FRIENDS | LISZT ACADEMY 2006

TRIÓ NOMAD | FEAT. ARILD ANDERSEN & PAOLO | VESZPREMFEST 2005

TRIÓ NOMAD | FEAT. ARILD ANDERSEN & PAOLO |  VESZPREMFEST 2005

Berlin 1988 © Gyula Traumberger

Berlin 1988 © Gyula Traumberger