Snétberger I Jormin I Baron
Ferenc Snétberger  gitár
Anders Jormin  bögö
Joey Baron  dob
Snétberger I Jormin I Baron - © Csibi Szilvia, Müpa

© Csibi Szilvia, Müpa

Snétberger Ferenc pályája bő három évtizede tart, s lendületéből mit sem vesztett. Tehetségéből adódóan akár gitározhatott volna úgy is, mint Al Di Meola vagy George Benson, hiszen minden szükséges tudás a kezében volt hozzá. De ő a nehezebb utat választotta: saját hangot keresett. Egy összetéveszthetetlen, bensőséges hangot, amelyben a klasszikus zenei előképzettség, a roma hagyomány, a flamenco és a jazz egyszerre van jelen. És ez emelte ki őt a zsúfolt világmezőnyből, olyan nevek kollegiális társaságát kiérdemelve, mint Bobby McFerrin énekes-mágus és a legendás basszusgitáros Richard Bona. Számtalan saját dala mellett In Memory of my People címmel darabot írt a holokausztról gitárra és nagyzenekarra, mindeközben drámaian és autentikusan interpretálja Luciano Berio kortárs olasz zeneszerzőt is („Sequenza XI”). 2011-ben megalapította a Snétberger Zenei Tehetség Központot, amely hátrányos helyzetű gyerekek zenei képzésével foglalkozik. Új triójában – amellyel most készül az ECM kiadónál lemezfelvételre – két legendával játszik együtt: a Charles Lloyd, Tomasz Stańko és Bobo Stenson partnereként is ismert svéd bőgőssel, Anders Jorminnal (a Göteburgi Egyetem tanárával), valamint az amerikai avantgárd dobossal, Joey Baronnal, aki John Zorn együttesének meghatározó tagja, de játszott Bill Frisell-lel, John Scofield-del, Al Jarreau-val és Dizzy Gillespie-vel, illetve a popzene olyan ikonjaival, mint Michael Jackson vagy David Bowie.             

Snétberger | Anders Jormin | Joey Baron, guest: Matthieu Michel - Müpa Budapest Dec. 24

Snétberger | Anders Jormin | Joey Baron,  guest: Matthieu Michel - Müpa Budapest Dec. 24

SNÉTBERGER | FENYŐ | ORCHESTRA | MÜPA BUDAPEST | OCTOBER 24

SNÉTBERGER | FENYŐ  | ORCHESTRA | MÜPA BUDAPEST | OCTOBER 24

MÜPA BUDAPEST with Students | 2024 September 2

MÜPA BUDAPEST with Students  | 2024 September 2

Duo With Anders Jormin @ JazzFest Budapest | 2024 April 28

Duo With Anders Jormin @ JazzFest Budapest | 2024 April 28

SNÉTBERGER BRIDGES KONZERT MÜPA BUDAPEST 2021.10.21.

SNÉTBERGER BRIDGES KONZERT MÜPA BUDAPEST 2021.10.21.

GLB JAZZFESTIVAL ITALY | September 2016

GLB JAZZFESTIVAL ITALY | September 2016

BUDAPEST| BAKÁTS TÉRI TEMPLON | 2016-10-01

BUDAPEST| BAKÁTS TÉRI TEMPLON | 2016-10-01

TITOK ALBUM RELEASE TOUR OCT. 17

TITOK ALBUM RELEASE TOUR OCT. 17

FERENC SNÉTBERGER- TONY LAKATOS |  FRANKFURT AM MAIN | GETHSEMANEKIRCHE | NOVEMBER 17

FERENC SNÉTBERGER- TONY LAKATOS  |  FRANKFURT AM MAIN | GETHSEMANEKIRCHE | NOVEMBER 17

with CONCERT BUDAPEST & ANDRÁS KELLER AT PALACE OF ARTS IN BUDAPEST

with CONCERT BUDAPEST  & ANDRÁS KELLER  AT PALACE OF ARTS IN BUDAPEST

JTI TRIER JAZZ AWARD 2018

 JTI TRIER JAZZ AWARD 2018

Tehran | Festival SHOW OF HANDS | Septemeber 2018

Tehran | Festival SHOW OF HANDS  | Septemeber 2018

MOSCOW | TCHAIKOWSKY CONSERVATORY | OCTOBER 2018

MOSCOW | TCHAIKOWSKY CONSERVATORY  | OCTOBER 2018

Hamburg | Elbphilharmonie | Trio feat. Anders Jormin Joey baron | Febr. 19

Hamburg | Elbphilharmonie | Trio feat. Anders Jormin  Joey baron | Febr. 19

Budapest | Liszt Academy | Oct. 19 with Arild Andersen & Markus Stockhausen

Budapest | Liszt Academy | Oct. 19 with Arild Andersen & Markus Stockhausen

Zsidó Kulturális Fesztivál 2015

Zsidó Kulturális Fesztivál 2015

Liszt Ferenc Kamara Zenekaral I Nemzeti Szinház I 2015

Liszt Ferenc Kamara Zenekaral I  Nemzeti Szinház I 2015

Eszterházi Vigasságok I Snétberger Quartet I vendégei Tony Lakatos I Michel Godard I 2015

Eszterházi Vigasságok I Snétberger Quartet I  vendégei Tony Lakatos I  Michel Godard I 2015

Snétberger I Anders I Baron I Liszt Academy 2015

Snétberger I Anders I Baron I  Liszt Academy  2015

Budapest I zeneakadémia I Snétberger Quartet I Markus Stockhausen 2014

Budapest I zeneakadémia I Snétberger Quartet I Markus Stockhausen  2014

Pécs I Kodály Központ I Quartet & Michel Godard I 2014

Pécs I Kodály Központ I Quartet & Michel Godard I 2014

Open Air I Summer I 2014

Open Air I Summer  I 2014

Liszt Academy 2013

Liszt Academy 2013

Richard Bonaval, Pecs, Kodaly Központ, 2013

 Richard Bonaval, Pecs, Kodaly Központ, 2013

Berlin, Philharmonie, KMS, Nádor Vonosnégyesel, 2010

Berlin, Philharmonie,  KMS, Nádor Vonosnégyesel, 2010

BOBBY MCFERRINEL | VESZPRÉMFEST 2005

BOBBY MCFERRINEL  | VESZPRÉMFEST 2005

WITH FRIENDS | LISZT ACADEMY 2006

WITH FRIENDS | LISZT ACADEMY 2006

TRIÓ NOMAD | FEAT. ARILD ANDERSEN & PAOLO | VESZPREMFEST 2005

TRIÓ NOMAD | FEAT. ARILD ANDERSEN & PAOLO |  VESZPREMFEST 2005

Berlin 1988 © Gyula Traumberger

Berlin 1988 © Gyula Traumberger